HTML

Tiszta szoftver, rendes ház

Szabad világ, szabad gondoltak, szabad szoftverek, nyílt szabványok

Friss topikok

Linkblog


Ha a közösségi programokat is ideszámítjuk, akkor egy hete lett vége a 8. OpenOffice.org Konferenciának, amely idén Budapesten került megrendezésre és a világ minden tájáról érkeztek hozzánk fejlesztők, közösségi tagok, felhasználók, akik szerettek volna többet megtudni a közelgő új OpenOffice.org kiadás nóvumairól, a középtávú fejlesztési tervekről, a kapcsolódó fejlesztésekről, a közösségépítés vagy éppen a sikeres bevezetések történetéről. Az OpenOffice.org Konferencia 2010 rendezvény augusztus 31-től szeptember 4-ig tartott és a szervezőknek hála a komoly fejlesztői témákat számos közösségi összejövetel tarkította. Ennek megfelelően a konferencia hangulata igen baráti és vidám volt. Az eseményt a magyarországi Nyílt Dokumentumformátum Szövetség szervezte. A megnyitónak Parlament adott otthont – szimbolizálva, hogy a hazai közigazgatásban, az oktatásban, az állami szférában a nyílt ISO szabvány ODF, nyílt dokumentum formátum és általában a nyílt szabványok, valamint az ezekre épülő szoftverek a helyükre, az államigazgatási és intézményi felhasználók gépeire kerüljenek.

A kormánynak nincs ellenére

A Parlamentben a plenáris ülés 9 órakor kezdődött, s közel kétszáz ember előtt először Dr. Nyitrai Zsolt, infokommunikációs államtitkár számolt be a kormány nyílt forráskódokkal kapcsolatos álláspontjáról, s méltatta a közösség által elért eredményeket:

"Az új magyar kormány teljes mértékben elismeri, méltányolja, és nagyra tartja az open szoftverek fejlesztőinek erőfeszítéseit. Munkájukkal - Önök, az alkalmazások, a szabad és open szoftverek megalkotói, karbantartói és fejlesztői - bebizonyították nem csak nekünk, hanem mindenkinek, hogy igazán csak önkéntes közösségi munkával lehet olyan programokat és megoldásokat fejleszteni, amik segítenek az információs szabadság térnyerésében és az információs önrendelkezés megvalósításában."
Az Open Document Formattal kapcsolatban a infokommunikációs államtitkár hozzátette: "Tudjuk, hogy nemzetközi példák sokasága igazolja az Open Document Format sikerességét. Megfelelő előkészítés mellett levezényelt bevezetése igazolja az erőfeszítéseket, a realizálható költségcsökkentést, de azzal is tisztában vagyunk, az Open Document Format bevezetése jelentősen előmozdítja az állam-állam, az állam-magánszektor, az állam-állampolgára közötti kontaktusokban az információs szabadság térnyerését, az átláthatóság növelését."

Zárásként pedig felajánlotta, hogy: "Ha elfogadják, közös munkára hívom Önöket azért, hogy Magyarország önrendelkezését és függetlenségét kivívjuk, és nem pedig azért, hogy régi és rossz függőségek helyett új függőségekhez láncoljuk a magyar szoftverfelhasználást."

A felszólalás teljes szövege itt érhető el.
Úgy gondolom, bár konkrétumokról nem esett szó, de a jelenlegi kormány partner lehet a szabad szoftverek kiterjedt kormányzati alkalmazásában, a nyílt dokumentumformátum bevezetéseben, így kiaknázva a közösségi szoftverfejlesztés és -használat nagyobb rugalmasságát, kisebb költségeit, kötetlenségét és átláthatóságát.

Költségcsökkentés és növekvő érdeklődés Európa szerte

Másodikként Rév István professzor szólt az összegyűltekhez, és többek között ismertette, hogy a Nyílt Dokumentumformátum Szövetség becslései alapján az OpenOffice.org irodai programcsomag hozzávetőlegesen 10%-os piaci részesedéssel bír a haza piacon. A Magyar Állam a Microsofttal kötött speciális szerződései révén – négy éves távlatban – ötszázmillió dollár kiadást könyvelhet el, amely a szoftverbérléssel összefüggésbe hozható járulékos költségeket is figyelembe véve négy éves számolva milliárdos kiadás, azaz évente 250 millió dollárt költünk szoftvereszközökre. Megjegyezném, hogy a külföldi mintákat látva ezek a költségek szabadszoftverek használatával drasztikusan lefaraghatók. Ezt – nálunk – gazdagabb országok is felismerték már, s sikerrel vezetik be a szabadszoftverek használatára és vezetik be a platformfüggetlen nyílt dokumentumszabványokat is. Többek között Németország, Franciaország és Brazília is ebbe az irányba indult el. A többi OpenOffice.org migrációs projektről itt lehet olvasni.

Rév István professzor felszólalásának szövege letölthető.

Az Oracle viszi tovább a zászlót

Ezek után Michael Bemmer, Oracle Office Global Business Unit manager, az irodai programcsomagért felelős menedzsere emelkedett szólásra. A 2009. április 20-án bejelentett Oracle által történő Sun Microsystem felvásárlás számos területen hozott bizonytalanságot, főleg a Sun által közösségi projektként kezelt területeken, többek között az OpenOffice.org esetében is. Noha a mai napig az Oracle többször is megerősítette, hogy komoly tervei vannak az OpenOffice.org-gal, azért ezek a kinyilatkoztatások nem voltak túl erősek és egyértelműek ahhoz, hogy az irodai programcsomag aktív közössége ne bizonytalanodjon el az új tulajdonos szándékait illetően. Ismét megtudhattuk, hogy Oracle számára fontos az Oracle Open Office (a StarOffice utódja), mert jól beleillik az Oracle teljes megoldást kínáló terveibe - alkalmazási szinten - és hogy ehhez a termékhez és az OpenOffice.org-hoz kereskedelmi szintű támogatást is nyújtani kívánnak, mint ahogy azt a Sun is tette egykoron. Készül ugyanakkor egy Oracle Open Office Server termék is, amely a kor trendjeinek megfelelően felhőbe viszi majd az irodai programcsomagot, és nem hagyják abba a Microsoft Office-hoz szánt ODF Plug-In fejlesztését sem.

Sok fecske már csinál nyarat

Ezek után Florian Schießl beszélt München város Linuxos migrációjának történetéről. Talán ez a legrégebbi önkormányzati részről elindított migrációs projekt. Az út hosszú volt, de a szabad szoftverek akkoriban lemaradásban voltak a kereskedelmi versenytársakkal szemben. A hatalmas projekt részeként összesen 15 ezer munkaállomásra kerültek kizárólag szabadszoftverek és ezzel összhangban több, mint 21 ezer dokumentumsablon migrációjára került sor. A 2001-ben elindított folyamat számos lépcsőn keresztül mára oda vezetett, hogy a kihívásokkal tarkított úton, nem maradt olyan probléma, amelyet nem sikerült volna orvosolni.

Végezetű Banai Miklós a Nyílt Dokumentumformátum Szövetség képviseletében szólalt fel, felhívva a figyelmet az Open Document Format előnyeire, amelyből mind Magyarország, mind az Európai Unió is profitálhat.

Szakmai előadások

Az OpenOffice.org 10 éves, s ennek kapcsán hallgathattunk meg előadást a Louis R Suárez-Potts közösségi vezetőtől. Szó esett számos mérföldkőről, s a közösség bővülésérő és a programcsomag valamint az ODF fájlformátum jövőjéről. Ezzel párhuzamosan Charles H. Schulz a távoli jövőben nézve próbált fejlesztési ötletekkel szolgálni, annak érdekében, hogy az OpenOffice.org az eddigieknél jobb, gyorsabb és minden eddiginél több platformra legyen elérhető. Napközben számos előadás szól arról, hogyan lehet az OpenOffice.org fejlesztéseibe bekapcsolódni, s ennek útját könnyebbé tenni a projekt részéről az újonnan csatlakozó fejlesztők számára. Ennek egyik útja a kiterjesztések fejlesztése, míg a másik út a upstream, vagy más néven az OpenOffice.org forráskódjának közvetlen fejlesztése. Számos központi funkció fejlesztése és javítása csak az utóbbi megoldásban képzelhető el. Ennek megfelelően a fejlesztők már dolgoznak a programfordítási környezet egyszerűsítésén (Mathias Bauer előadása), a környezet GNU make alapúra történő portolásán, amelytől az egyszerűsítés és a sebességnövekedés mellett a függőségek átláthatóságát és szabványos programfordítási munkamenet kialakítását tűzték ki célul a fejlesztők (Björn Michaelsen előadása). A kiterjesztésekkel kapcsolatban is érdekes előadásokat hallathattak meg az érdeklődők. Juergen Schmidt előadása a kiterjesztés infrastruktúra legújabb fejlesztéseit taglalta: kiterjesztés metaadatok, súgó és beállítóoldalak elhelyezése a kiterjesztésekben, külső programkönyvtárak és biztonságos (HTTPS) kapcsolatok kezelése a kiterjesztésekben. Itt és egy kapcsolódó előadásban volt szó a Tree Control, a Grid Control és Tool Panel felhasználói interfész elemekről és használatukról. A súgó fejlesztéshez, javításhoz jól jöhet a HELP_DEBUG=1 környezeti változó használata is. Meghallgathattuk az EuroOffice és kiterjesztéseivel kapcsolatos fejlesztéseket, valamint egy nem programozó által készített kiterjesztésről (Writer's Tools) szóló előadást is.

A fordítási munkával összefüggésben, megtudhattuk, hogy lesz egy új Pootle szerver a fordítások kezelésére, amely lehetőleg nagyobb megbízhatósággal és gyorsabban működik majd az erősebb kiszolgálóval és az új Pootle verzióval. A – tervezett – folyamatos fordítás bevezetésével csökken a rövid határidők okozta nyomás a fordítókon. A TCM (Test Case Management) rendszer integrálása a QUASTe (Quality Assurance Tool) rendszerbe pedig az elkészített verziók tesztelése esetén takarít meg rengeteg többletmunkát. A kiadások menedzselésének teljes folyamatát pedig Joost Andrae és Mechtilde Stehmann mutatta be prezentációjukban. Fontos előadás volt a fogyatékkal élők támogatására szolgáló technológiák bemutatása az OpenOffice.org irodai programcsomagban és az Open Document Format állományokban.

És persze meg kell említeni Németh László előadását is: Graphite betűkészlet-technológia az OpenOffice-ban címmel összefoglaló.

Az OpenOffice.org 3.3 újdonságairól nem sok előadás szólt, de azt tudni lehet, hogy megújul a nyomtatási panel, a Calc (és Chart) is számos újdonsággal jelentkezik majd és az Impressbe is bekerül a Project Renaissance által tovább csiszolt Impress felhasználói felület. A Calc újdonságai közül érdemes kiemelni: az egymillió sor támogatást, a színes munkafüzet-lapok és a szűrőkkel kapcsolatos fejlesztéseket, valamint a Chart esetében a különféle ábrák használatának és a hierarchikus tengelyfeliratok használatának lehetőségét.

A könnyedebb témák közül érdemes kiemelni az OpenOffice.org brand megújulásával kapcsolatos előadást, amely az újonnan bevezetett grafikus elemeket és azok alkalmazását mutatja be. Volt szó még az dokumentációs projekt munkájáról és a marketing tervek mellett a különféle nyílt forráskódú szoftverek bevezetésével kapcsolatos tapasztalatokig: Brazília, Thaiföld, Szeged, Salgótarján és a budapesti Fővárosi Bíróság.

Voltak érdekes előadások az Open Document Formattal kapcsolatban (és az alkalmazásimegoldásokról is), amelynek 1.2 verziója elnyerve végső formáját új állapotba került, s 2010. szeptember 2-án OASIS által megrendezett Interoperabilitási demó lépésével egyetemben a szabványosítási folyamat végső szakaszába jutott, s a publikus bemutató után a ISO/IEC Joint Technical Committee 1 (JTC1) részére – szabványosítás céljából – beküldésre kerül. Az Open Document Format új, 1.2-es verziójának bemutatója, nem csak arról szól, hogy igenis létezik olyan dokumentumformátum, gyártóktól és platformoktól függetlenül, minden tekintetben, teljesen együttműködnek, s az elkészített dokumentumok változatlan formában jelennek meg, hanem ez a publikus bemutató az ISO-minősítés egyik alapköve. Tehát a bemutató elsődleges célja a formátum rendszerektől független kompatibilitásának bemutatása, azaz a különféle platformokon, különféle szoftverekkel létrehozott dokumentumok tartalma nem vész el, formája megmarad, ha egyéb kompatibilis eszközön kerül megnyitásra vagy éppen szerkesztésre. Ez volt az „Interoperability Demo”. Jó volt látni, hogy a kilenc gyártó terméke, milyen remekül együttműködik egymással, más-más ODF-képes szoftverekkel sorra megnyitva és szerkesztve a szöveges dokumentumokat, táblázatokat. Az OpenDocument Format jól vizsgázott még olyan izgalmas területeken is, mint az dokumentumba ágyazott RDF-adatok, megjegyzések és digitális aláírás kezelése. Két érdekes demonstrációs is volt, az egyik lényege, hogy az OpenOffice.org, mint adatbeviteli eszköz üzemelt és a szöveges dokumentumba beszúrt XForm űrlap automatikusan továbbította a beírt adatokat. A másik, amikor RDF-adatként megadott személyes adatokat tartalmazó dokumentum, néhány szerkesztési kör végén egy Maemo szoftverrel bíró Nokia N900-ason landolt. A telefonon könnyedén megnyitható volt a dokumentum és formájában is pontos mása volt az eredetinek. Aztán a telefonon a személyes adatokat tartalmazó mezőre bökve a telefon már fel is ajánlotta a személyhez tartozó telefonszám hívását.

Don Harbison, az OASIS ODF-adoptálást végző bizottságának társelnöke elmondta, hogy az együttműködési demó fontos lépés az Open Document Format és a rá épülő alkalmazások számára. A sikeres bemutató megalapozta, hogy a dokumentumformátum elfogadott szabványként hódítsa meg a világot 2011-től kezdve.

Nehéz lenne jól összefoglalni a Közép-Európai Egyetemen hallható közel 80 előadás tartalmát, de akit érdekelnek a további előadások, az látogassák meg az OpenOffice.org Konferencia 2010 honlapját, ahol elérhető a teljes konferenciaprogram.

Címkék: budapest közösség felhasználók előadás konferencia extension openoffice program szabadság újdonság fejlesztés kiterjesztés openoffice.org source szabadszoftver közép európai egyetem

Szólj hozzá!

A Mozilla Firefox nagyobb verzióváltásaikor mindig kissebb problémába ütközik, hogy a korai változatok felhasználói elesnek az általuk megszokott kiegészítők használatától, mert az adott kiegészítő még nem kompatibilis a Firefox fejlesztői változatával. Egy lelkes WebUpd8 olvasó, Justin viszont elkészítette azt a gyűjteményt, amelyből kideríthető, vajon legfontosabb kiterjesztésink működnek-e már a Firefox 4 bétái alatt.

A gyűjteményt itt található

Címkék: firefox internet extension program böngésző kiterjesztés

Szólj hozzá!

Az FSF.hu Alapítvány 2009-ben kiírt Szabad Szoftver Pályázat 2009 pályázatán 7 pályaművet támogatott mintegy 3 millió forint összeggel, köztük a „Hasznos OpenOffice.org kiterjesztések fejlesztése” elnevezésű pályázatot is. A pályázat célja olyan kiterjesztések megírása, amely az OpenOffice.org közösség által régen hiányolt funkciókat valósít meg.

A kiterjesztésekről
A „Munkafüzet-dokumentumok lehetséges hibáinak felkutatása” kiterjesztés fejlesztése; Az ellenőrzés többek között ezekre a területekre terjed ki: Azon szövegként tárolt számok jelzése, amelyek képletekben kerültek felhasználásra; Számot tartalmazó cellák, amelyeket egyetlen képlet sem használ fel; Üres cellák, amelyet referenciaként használtak fel.
A kiterjesztés elérhető az OpenOffice.org Extension webhelyről:
http://extensions.services.openoffice.org/en/project/validator

Figyelőablak (Watch Window) fejlesztése Calc programhoz; A figyelőablak segítségével a kiválasztott cellák értékei és az értékek változásai egy külön megjelenő, mindig látható ablak segítségével a felhasználó számára is jól követhetővé válik.
A kiterjesztés elérhető az OpenOffice.org Extension webhelyről:
http://extensions.services.openoffice.org/en/project/watchwindow

Diagram készítő (szervezeti, gyűrű, venn és piramis diagramok támogatásával) kiterjesztés fejlesztése.
A kiterjesztés elérhető az OpenOffice.org Extension webhelyről:
http://extensions.services.openoffice.org/en/project/diagram

A pályázat keretén belül készült kiterjesztések forráskódja elérhető lesz ezen a helyen:
https://ooop.svn.sourceforge.net/svnroot/ooop/

Hibajelentést igénylése a következő linken lehet tenni:
https://sourceforge.net/apps/trac/ooop/wiki

Címkék: extension openoffice kiterjesztés diagram openoffice.org watchwindow validator

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása