HTML

Tiszta szoftver, rendes ház

Szabad világ, szabad gondoltak, szabad szoftverek, nyílt szabványok

Friss topikok

Linkblog

Sokat késett, de mégis megérte rá várni: Hamarosan megjelenik a Mozilla Firefox 4 végleges kiadása. Ennek egyértelmű jele, hogy a Mozilla elérhetővé tette a böngésző kiadásra jelölt (RC) változatát. A Firefox több, mint öt éves története talán legtöbb újdonságot hozó új verzióval érkezik – a várakozások szerint – még márciusban. A fejlesztők az utolsó simításokat végzik a programon és számítanak minden építő jellegű kritikára.

A Windowsra, Linuxra és Mac OS X-re elérhető alkalmazás kilépett a béta fázisból és hetvennél is több nyelven tölthető le a program honlapjáról. Noha még meg sem jelent a végleges verzió, de világszerte több millió ember használja már, és magyarországi felhasználók 1% is ezzel a verzióval böngészi a világhálót.

Alaposan felfrissítették a készítők a Firefox 4 kinézetét: az új és helytakarékos Firefox gomb, a felül elhelyezhető lapok, a lapok közötti váltás a címsor segítségével, az alkalmazás lapok bevezetése – amellyel kiemelt helyen rögzíthetünk lapokat a többi böngészőlap előtt. A felhasználói felület frissítései mind az egyszerűbb és hatékonyabb böngészést szolgálják.

A könnyebb használatot célozza meg a Firefox Panorama, amellyel a lapok és lapcsoportok kezelése, rendezése válik igazán egyszerűvé. A kiterjesztések kezelésére szolgáló panel is teljesen új formát öltött és beköltözött a lapok közé, amivel áttekinthetőbb lett. A Közösség aktivitását jól jelzi, hogy a kiterjesztések 70%-a már kompatibilis a hamarosan megjelenő új verzióval, de amennyiben mégis probléma lenne egy-egy kiterjesztéssel, be is jelenthetjük a problémát: Firefox Add-ons Compatibility Reporter.

Több gépet használók nyilván örülnek majd a beépített Sync – szinkronizálási lehetőségnek, amellyel egyszerű és biztonságos módon oszthatjuk meg könyvjelzőinket, beállításainkat, jelszavainkat az általunk használt valamennyi asztali gép és néhány fajta mobil eszköz között is.

A HTML5 szabvány és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások mind teljesebb körű támogatása fontos szempont volt a Firefox 4 fejlesztése során. A web fejődését aktívan támogató böngészőként a Firefox az összes jelentős lehetőséget tökéletesen támogatja. A lehetőségek egy részét a frissen elindított Web Csodái (Web O’ Wonder) weboldal mutatja meg a felhasználók számára. Fejlesztők részére készített Mozilla Developer Network Demo Studio weboldal illusztrálja a jövő webalkalmazásainak fejlesztési irányait.

Az új változat sebessége minden tekintetben jelentősen nőtt. Napjaink slágertémája a JavasScript kódok feldolgozási sebessége például a különféle tesztek szerint legalább 3x, de néhol 6x gyorsabb lett a Firefox 4-ben, mint a megelőző 3.6.x verzióban. A hardveres gyorsítás segítségével az összetett oldalak megjelenítése sokkal gyorsabb. Windows esetén a Direct2D és Direct3D, MAC OS X esetén az OpenGL alrendszer képességeit képes kiaknázni a Firefox 4. Ezekre a programozói interfészekre építve valósul meg a WebGL támogatás is, amelyel több sikertelen próbálkozás után a harmadik dimenzió is a webre költözik.

A Mozilla Firefox 4 továbbra is kiemelten vigyáz a felhasználó személyes szférájára és biztonságára, s ezzel kapcsolatban is kerültek újdonságok az alkalmazásba. Nehéz lenne az összes újdonságot kitárgyalni egy ilyen rövid hírben, így hamarosan részletes bemutatóval fedem fel a Firefox 4 valamennyi újdonságát.

A Firefox 4 megjelenése alkalmából a Közösség ismét kiadási bulit szervez, amely a Dokumentumszabadság Világnapján 2011. március 30-án kerül megrendezésre.

További információk a rendezvényről

 

Forrás

Szólj hozzá!

A Mozilla Firefox böngésző és a LibreOffice irodai programcsomag magyar közösségei ismét együtt ünneplik az új verziók megjelenését. A már-már hagyományosnak tekinthető rendezvénynek ismét az Uránia Nemzeti Filmszínház kávézója ad majd otthont. A külföldön már mélyebb gyökerekkel rendelkező kiadási partik célja, hogy a Firefox és LibreOffice hazai rajongói, honosítói, fejlesztői és felhasználói kötetlen formában ünnepeljék meg az új verziók megjelenését és megvitassák egymással ötleteiket. Az ilyen közösségi összejövetelek jó alkalmat teremtenek az új programok képességeinek megismerésére, valamint a közösségi tagok személyes találkozójára is.

Az itthon és Európában is ismert és piacvezető nyílt forráskódú böngésző, valamint a közkedvelt nyílt forráskódú irodai programcsomag is új verzióval jelentkezik az elkövetkező hetekben. Mind a Firefox böngésző legújabb – 4.0-s verziószámú kiadása, mind a LibreOffice irodai programcsomag hamarosan megjelenő – 3.3.2-es verziószámú változata számos újdonságot ígér a felhasználók számára. Az újdonságokat rövidebb előadásokon keresztül fogják bemutatni a közösség tagjai. Mindezek mellett a LibreOffice alapértelmezett fájlformátumát megtestesítő nyílt dokumentumformátum fontosságáról, az OpenDocument Formatról (ODF) is szólni fog egy előadás. Ennek az apropója az, hogy a kiadási buli a Dokumentumszabadság Világnapján kerül megrendezésre.

A Dokumentumszabadság Világnapja olyan alulról jövő kezdeményezés, amely a szabad dokumentum-formátumok és nyílt szabványok terjesztését tűzte ki célul. A dokumentumszabadság azt jelenti, hogy mindenki szabadon hozhat létre, küldhet, menthet el elektronikus dokumentumokat anélkül, hogy egy adott cég saját tulajdonú szoftverjét kellene használnia.

Az apróbb-nagyobb meglepetések mellett világgá kürtölheted, hogy miért kedveled a Firefoxot és a LibreOffice-t. Aki rókát formázó jelmezben, festésben jelenik meg, további ajándékra is számíthat.

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt. Hívd el barátaidat is. A belépés az eseményre ingyenes.

A Firefox böngésző és a LibreOffice irodai programcsomag honosításáról az FSF.hu gondoskodik. Az ODF nyílt dokumentumformátum népszerűsítését hazánkban, az Open Document Format Alliance magyarországi tagozata végzi.

 

A Mozilla Firefoxról

Magyarországon és a világban is nagyon népszerű, internetezésre használt nyílt forráskódú és ingyenes program. Fejlesztői és felhasználói elkötelezetten hisznek az internetes szabványok kitüntetett szerepében, azok követésében, és a biztonsági kérdések fontosságában. Emellett az egyszerű használhatóság, a bővíthetőség és a gyors működés a Firefox igazi erősségei.

http://mozilla.fsf.hu/

 

A LibreOffice-ról

A nyílt forráskódú irodai programcsomag, amellyel könnyedén készülnek el a szöveges dokumentumok, táblázatok, bemutatók, adatbázisok és grafikák valamint grafikonok. A nyílt dokumentumformátumot alkalmazó programcsomag kiváló minőségű magyar és egyéb nyelvi eszközökkel segíti a produktív munkát a vállalatoknál, az állami intézményeknél, az iskolákban valamint az Ön otthonában is. Mindezt teljesen ingyen, a gyártóktól való függést minimalizálva.

http://www.libreoffice.hu/

 

Az FSF.hu-ról

A 2002 óta működő FSF.hu Alapítvány célja a szabad, illetve nyílt forráskódú szoftverek népszerűsítése, azok oktatása, honosítása és a magyarországi fejlesztések támogatása által, valamint a célok megvalósítását segítő eszközök felkutatása, támogatások igénybevétele és nyújtása.

http://fsf.hu/

 

Az Open Document Format Alliance-ról

A szövetség azon dolgozik világszerte, hogy megismertesse a döntéshozókkal, az informatikai szakemberekkel és a közvéleménnyel a Nyílt Dokumentum Formátumot, tudatosítsa annak előnyeit és lehetőségeit. Ezzel rávilágít arra, hogy az elektronikus formátumú kormányzati, önkormányzati információk, dokumentumok ODF-t használva akkor is hozzáférhetők a felhasználók számára, ha különböző operációs rendszer platformokról avagy eltérő irodai szoftver alkalmazásokból érkeznek, még akkor is, ha közben a technológia a jelenben vagy a jövőben megváltozik.

http://www.odfalliance.hu/

 

A találkozó helye

Uránia Nemzeti Filmszínház kávézója

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

 

A találkozó időpontja

2011. március 30. – szerda, 18 óra

 

Kövess minket:

Mozilla Firefox - magyar közösség és LibreOffice - magyar közösség

Facebook esemény és iWiW esemény (kérlek ezek egyikén jelezd jöveteledet)

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása